Élménybeszámoló és visszajelzés

Nekünk, akik a RIDENS-ben nap mint nap ezért dolgozunk, hogy a kihívással élő fiatalokat a nekik leginkább megfelelő módszerekkel és eszközökkel felkészítsük az életre, szakmát, vagy éppen érettségit adjuk a kezükbe, rendkívül fontos a visszajelzés.

A Ti visszajelzésetek arról, hogy milyennek találjátok az intézményt az itt dolgozó emberek munkáját, valamint a RIDENS-ben folyó oktatást. Szokták mondani:  “a végzett munka önmagáért beszél“, de a minőséget igazán csak akkor tudjuk értékelni, javítani, fejleszteni, ha megosztjátok velünk tapasztalataitokat. Egy valódi és nem csak a “nevében mosolygó” oktatási intézményt szeretnénk évről-évre megteremteni, ahol a tanulók, a tanárok, az asszisztensek és valamennyi dolgozó hatékonyan tud együttműködni a közös célok elérése érdekében, ahol mindenki egyformán számít.

A nyílt napok kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy betekintést nyerjetek az iskola életébe, mindennapi működésébe, valamint, hogy Ti is megtapasztaljátok, milyen a RIDENS-érzés.

Az alábbi, rövidke élménybeszámolót legutóbbi nyílt napunk után kaptuk Mátyás Jenifer 9.D osztályos, Mikszáth-os tanulótól. Ez úton is köszönjük szépen a pozitív hangvételű levelet és a továbbiakban is várjuk észrevételeiteket, javaslataitokat, melyet megoszthattok velünk:

  • Facebook oldalunk oldalunkon,
  • e-mailben az info@ridens.hu címen,
  • vagy közvetlenül weboldalunk , a ridens.hu alján található űrlap segítségével.

#RIDENS… mi más! 😉

A 2017. januári nyílt napunkon készült képek a bejegyzés végén megtekinthetők.

Egy nap az osztállyal elmentünk a Nyírjesi Ridens iskolába. Nagyon nagy szeretettel vártak minket. Minden tanárnő és tanár úr egy kis prezentációval bemutatta a saját tantárgyát, amit ők tanítanak. Vége lett a bemutatkozásuknak, aztán az ott tanuló diákok készítettek mindenféle süteményt, pogácsát, teát, amit meg lehetett kóstolni. Körbemehettünk az iskolában körülnézni. Beültünk pár órára és csodálva néztem, hogy milyen nyugalommal és tisztelettel tanítják a fogyatékos diákokat. Benéztünk egy testnevelés órára, ahol fokozott figyelemmel, óvatossággal segítették őket a lépteikben. Csoda volt nézni, hogy nekünk egy átlagos dolog a séta az természetes, és ők nagyon boldogak voltak, hogy el tudtak sétálni az egyik szőnyegtől a másikig. Megnézhettük az úgynevezett nyugi szobát, ahol hőfokkezelhetős vízágy van, masszírozós ágy és közben nyugodt zene szólt és vetítés volt a falon különféle nyugalomkiváltó képekkel. Kipróbálhattuk mi is. Nagyon nagy élmény volt nekünk, hogy elmehettünk hozzájuk. A környezet is nagyon szép körülöttük a gyönyörű erdő és ott van nem messze tőlük a Nyírjesi-tó. Vártuk nagyon, hogy odaérjünk. Mindenkit nagyon mélyen érintett, hogy a fogyatékkal élő diákok, akik ott voltak, hogy milyen is az ő életük, hiszen nem mindennapi látvány volt ez nekünk. Szívmelengető élményben volt. Nagyon szívesen elmennék hozzájuk még egyszer, hiszen ők mindannyian egy-egy csoda, lenyűgöző, hogy ennyi életerő és kitartás van bennük. Köszönöm az élményt.

https://goo.gl/photos/yXEesMAMaW8fNaWN8